2010. április 30., péntek

Meggyes-zabpelyhes szelet

meggyes1[2] 

Omlós tészta, lekvár és ropogós zabpelyhes morzsa, tökéletes reggelire egy tejeskávéval, vagy uzsonnára teával. Egy kicsit több edény kell hozzá, mint amit ideálisnak tartok, de egyszerű elkészíteni, nyugodtan be lehet vonni akár a gyerekeket is. Bármilyen – elsősorban piros – lekvárral jó, áfonyával, málnával, ribizlivel…

Hozzávalók:

A tetejére:

  • 5 dkg vaj
  • 7,5 dkg barnacukor
  • 7,5 dkg liszt
  • 2,5 dkg zabpehely
  • 2,5 dkg napraforgómag

A tésztához:

  • 4 dkg vaj
  • 2 nagy vagy 3 kisebb tojás
  • 20 dkg liszt
  • 12 dkg porcukor
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 csipet só, (fahéj)
  • 2 dl tejföl
  • kb. 40 dkg meggylekvár

Először összeállítom a tetejére kerülő morzsát: megolvasztom a vajat, majd először a zabpelyhet és a napraforgómagot, majd a cukrot és a lisztet keverem bele egy villával. Beteszem a hűtőbe, amíg a többi résszel elkészülök. A sütőt előmelegítem 180 fokra (alsó-felső sütéssel), és egy kb. 20x30 cm-es tepsit kivajazok, és kiszórok liszttel. A tésztához a lisztet, a sót, a porcukrot és a sütőport egy tálba szitálom, és összekeverem. A vajat megolvasztom, belekeverem a tejfölt és a villával enyhén felvert tojásokat. A tejfölös keveréket a liszthez öntöm, és alaposan összekeverem. A tésztát a tepsibe öntöm, és elsimítom a tetejét. Kiskanállal a tetejére adagolom az alaposan összekevert lekvárt, majd egy késsel óvatosan kicsit összekeverem a tészta felszínével. Egyenletesen a tetejére szórom a zabpelyhes morzsát, és kb. 30 perc alatt megsütöm. A tepsiben hagyom kihűlni, majd szeletekre vágva tálalom.

Kb. 20x30cm-es tepsinyi lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 29., csütörtök

Mentás, csirkés penne

teszta2

Nagyon finom, nem tudom miért, de nekem az utóbbi időben ez a kedvencem (persze menta nélkül) – pedig sokat, és sokfélét főztem, volt miből választani. Az enyhén mustáros tejszínes mártás, a zöldségek és a csirkehús bármelyik évszakban elkészíthető, minden szükséges tápanyag van benne, és gyorsan el is készül. Szerintem, ha valakinek nem először van kés a kezében, fél óra alatt el lehet készíteni.

Hozzávalók:

  • kb. 30 dkg csirkemell-filé csíkokra vágva
  • 30 dkg penne
  • 2 dl tejszín
  • 20 dkg zöldborsó
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • menta
  • 1 közepes fej hagyma
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál mustár

A hagymát felaprítom, a paprikát kicsumázom, és csíkokra vágom. Egy nagy fazékban vizet forralok, és megfőzöm benne a tésztát, a főzési idő utolsó 3-4 percében mellédobom a zöldborsót. Egy nagy serpenyőben felhevítem az olajat, pár percig sütöm benne a paprikát, majd kiveszem belőle, és beledobom a vajat. Miután a vaj megolvadt, beledobom a húst és a hagymát, és addig sütöm, amíg a hús kicsit megpirul. Ezután hozzáadom a zúzott fokhagymát, a húslevest és a tejszínt, és kb. 8-10 percig főzöm. Végül belekeverem a mustárt, a paprikát, ha szükséges kicsit megsózom. Összekeverem a tésztával, és mentával megszórva, azonnal tálalom.

4 fős adag.

2010. április 28., szerda

Paradicsomos sült rizs

rizs1

Szokás szerint csak akkor jöttem rá, hogy megint lecsó-ízű ételt főztem, amikor a kész rizsről levettem a fedőt. A recepteket olvasva sosem, „rakom össze” magamban, hogy amiben paradicsom és paprika van (akkor is, ha az kaliforniai) az gyakorlatilag lecsó ízű lesz. Mindegy mi van mellette, hús, tészta, vagy sajt – és a cheddar nem is a legízetlenebb sajt. Úgyhogy a legjobban ezzel tudom jellemezni ezt az ételt: sütőben készül, leginkább a rizottóra hasonlít állagában és olyan íze van, mint a lecsónak.

Hozzávalók:

  • 30 dkg rizs
  • 1 liter zöldségalaplé
  • 1 nagy hagyma
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 3 közepes paradicsom (kb. 30 dkg)
  • 10 dkg cheddar
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olaj
  • só, bors
  • kevés reszelt sajt a tálaláshoz

A hagymát és a sajtot apró kockákra vágom, és a hagymát és a zúzott fokhagymát pár percig sütöm a felhevített olajban. Ezután kimagozom a paradicsomot, kb. 1x1 cm-es darabokra vágom, és a paprikát felszeletelem. A hagymához adom a paprikát, pár percig együtt pirítom őket, majd beleszórom a rizst, és alaposan elkeverem. A sütőt előmelegítem 160 fokra (légkeveréssel), és a rizshez öntöm a zöldséglevest és a paradicsomot. Felforralom, pár percig főzöm, a tetejére szórom a cheddar kockákat, és lefedve fél órára a sütőbe teszem. Miután kivettem a sütőből, átkeverem, megsózom, borsozom, és pár perc pihentetés után, kevés sajttal megszórva tálalom.

4 fős adag.

Répatorta

repatorta1

A répatorta is a háborúnak köszönheti, hogy feltalálták, mivel hiánycikk volt a cukor, sárgarépát kevertek a süteménybe, hogy kellően édes legyen. A sütőtök- és sárgarépalekvárt azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni, aki evett valaha menzán (vagy elmúlt 25 éves). Most a különböző sárgarépa torták reneszánszukat élik, az angolszász országokban elképesztően népszerűek ezek a fűszeres, általában magokkal dúsított, krémsajttal bevont sütemények, de nálunk is egyre többen készítik. Egyszerű, egészséges, és elég könnyen dekorálható. A marcipán répák előállítása egyáltalán nem ördöngösség, némi fehér marcipánt kell zöldre illetve piros és sárga ételfesték segítségével, narancsra színezni, és kis kézügyességgel (vagy egy óvodással) répákat sodorgatni belőle.

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 18 dkg cukor (lehetőleg melaszos nádcukor)
  • 2 dl napraforgóolaj
  • 25 dkg sárgarépa
  • 22 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 teáskanál fahéj
  • 1 teáskanál szerecsendió
  • 12 dkg apróra vágott dió

A tetejére:

  • 25 dkg krémsajt
  • 8 evőkanál puha vaj
  • kb. 15 dkg porcukor
  • citrushéj vagy marcipán répák (fehér marcipán, zöld-, piros- és citromsárga ételfesték)

A tojást felverem, majd alaposan elkeverem benne a cukrot és az olajat. Kislyukú reszelőn lereszelem a sárgarépát, és a szódabikarbónával, a dióval, a fűszerekkel és az átszitált liszttel együtt a tojásos keverékhez adom. Alaposan összekeverem a tésztát, kivajazott, lisztezett tepsibe öntöm, és előmelegített sütőben, 190 fokon (alsó-felső sütés, légkeveréssel 170) kb. 35-40 percig sütöm – akkor jó, ha megemelkedik, és a piskótához hasonlóan a széle kezd elválni a formától. A krémsajtot, a vajat és a porcukrot habverővel pár perc alatt simára keverem. Miután a sütemény kihűlt, vízszintesen két darabra vágom, az alsót megkenem a krém felével, ráteszem a másik tészta lapot, és a tetejére kenem a maradék krémet. Reszelt narancshéjjal vagy marcipán répákkal dekorálom, és hűtőbe teszem, hogy a krém megszilárduljon. Miután megdermedt, szeletekre vágom.

Eredetileg a női lapozón.

Nagyon jól “laktózmentesíthető” l.m. vajjal és l.m. tejfölből kicsöpögtetett krémsajttal. Ugye hugi?

2010. április 27., kedd

Kókuszos palacsinta

palacsinta2

Gyorsan elkészíthető reggeli, mivel a tésztát nyugodtan összekeverhetjük este, lefedve a hűtőben semmi baja sem lesz reggelig. Egy nagy serpenyőben pedig hármat-négyet lehet egyszerre sütni, így amíg elkészül a kávé, meg lehet sütni már egy nagyobb adag palacsintát. Nem csak frissen jó, lehet belőle jó nagy adagot készíteni, úgyis el fog fogyni…

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • 2 tojás
  • 5 dl tej
  • 7 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 1 csomag sütőpor

A vajat megolvasztom, és elkeverem benne a cukrot és a kókuszreszeléket. A lisztet egy tálba szitálom, összekeverem a sütőporral, és a tojásokat egyenként beledolgozom a vajas keverékbe. Felváltva tejet és lisztet adok hozzá, és csomómentesre keverem. Nagyon kevés olajon, teflonserpenyőben, evőkanálnyi adagokban megsütöm (nem túl magas lángon, nekem a 9 fokozatból a 6-7 vált be). Csokoládéöntettel, gyümölccsel, tejszínhabbal tálalom.

4-6 adag.

Post it helyett - sertés

Azt hiszem kijelenthetem/jobb ha beletörődök, hogy nem szeretem a sertéshúst. Csak néha elfelejtem. Szóval ez egy felszólítás magamnak:
Ne vegyél nyers sertéshúst, kivéve egy évben 1-2x oldalast. disznó-ízű és –szagú, amit utálsz!

Cukkinis-kukoricás tészta

teszta1

Amikor nincsen kedvem vagy időm sokáig a konyhában pepecselni, csak összevágok némi zöldséget, melléöntök egy kis tejszínt, és főzök mellé tésztát, mondhatjuk azt is rá, hogy „gyorskaja”. Elvileg gyorsabb lenne pizzát rendelni, de nem vagyok túl jóban a rendelt pizzákkal, és a türelem nem épp a legjellemzőbb erényem. Előbb megfő a spagetti, mint ahogy idetalál a futár, különösen most, hogy építik az utat – már járda sincs a ház előtt.

Hozzávalók:

  • 25 dkg cukkini
  • 1 kukoricakonzerv
  • 35-40 dkg spagetti
  • 1 evőkanál olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejszín
  • só, bors
  • petrezselyem

Miközben megfőzöm a spagettit (8 perc főzés plusz vízmelegítési idő), összedobom a mártást. A cukkinit 3-4 cm vastagon felkarikázom, majd ezeket ceruza vastagságú csíkokra vágom. egy serpenyőben felmelegítem az olajat, pár percig sütöm rajta a cukkinit, majd hozzáadom az áttört fokhagymát, és egy percig együtt sütöm őket. Felöntöm a tejszínnel, belekeverem a lecsöpögtetett kukorica konzervet, sózom, borsozom, és adok hozzá a tészta főzővizéből. Addig hagyom a tűzhelyen, amíg a tésztát leszűröm, ekkor keverek még bele egy kis petrezselymet, összeforgatom a tésztával, és azonnal tálalom.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 26., hétfő

Leveles tésztába csomagolt csirkemell

csirke1

Néha olyan ételre van szükség, ami a sütést leszámítva előre elkészíthető, és a sütése nem igényel semmilyen konyhai jelenlétet (ehhez természetesen ismernünk kell a sütőnket, mert lehet, hogy ami nekem 30 perc, másnak csak 25). Nem csak akkor jön ez kapóra, ha vendégeket várunk, mert így részt tudunk venni a társalgásban, ahelyett, hogy a tűzhely előtt ügyködnénk végig, hanem akkor is, amikor este farkaséhesen esünk haza, és inkább a fotelben relaxálnánk fél órát, nem pedig a vacsorával bajlódnánk.

Hozzávalók:

  • 50 dkg leveles tészta (lehetőleg előnyújtott)
  • 20 dkg gomba
  • 6 szelet csirkemell-filé
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • apróra vágott petrezselyem
  • só, bors
  • 1 tojás

A gombát felszeletelem, és a zúzott (vagy apróra vágott) fokhagymával együtt pár percig sütöm az olajban. Ezután sózom, borsozom, petrezselymet keverek bele, és félreteszem hűlni. Ha szükséges, kinyújtom a leveles tésztát, és 6 téglalapra vágom. Mindegyik téglalapra teszek egy szelet csirkehúst – a rövidebbik oldallal párhuzamosan, nem baj, ha a hús vége egy picit lelóg a tésztáról), rakok rá a gombából, ráhajtom a tészta másik felét, és alaposan lenyomkodom a szélét. Ha előre dolgozunk, ennél a pontnál kell betenni a hűtőbe pár órára. A sütőt előmelegítem 200 fokra (légkeveréssel, anélkül 220-ra), és egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A leveles tésztás csomagokat óvatosan átteszem a tepsibe, megkenem a tetejüket a felvert tojással, és kb. 30 perc alatt megsütöm. Salátával vagy párolt zöldséggel kínálom.

3 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Nagy esküvői torta teszt – 3. rész

Az előzmények itt, itt és itt.

A tegnapi nappal végre lenyomtuk az összes pomázi cukrászdát. A kép roppant vegyes, a tök jótól a borzalomig minden volt. Sőt, ami nekem ennél sokkal meglepőbb, hogy egy cukrászdán belül is micsoda eltérések vannak, az egyik torta egészen jó, a másik viszont csak némi tuszkolással és vizes öblítéssel megy le.

Most még a szokásosnál is többen, 7-en voltunk, lassan az egész násznép a tortát fogja kóstolni.

Lássuk a “medvét”: Maroni cukrászda, Pomáz

Ami szerintem vicces, hogy a cukrászda neve maroni, ami gesztenyét jelent, de gesztenyés sütemény szerintem nem volt. :-)

Sokféle torta, sütemények, többféle sós, és fagyispult, amit nem néztem meg, amikor mi ott voltunk egy fickó fagyiztatta meg a gyerekeit, azaz vasárnap fél 11-11 körül nem volt túl nagy tömeg (bezzeg eggyel odébb a virágosnál, oda alig fértünk be). Csökkentett szénhidráttartalmú sütemény kétféle volt, részletes tápanyagtáblázattal, ez valami egységes dolog lehet, mert ugyanilyen matricát láttam a másik két egységben is. Laktózmentes még elméletben sem létezett – persze ha minden műanyagból van, akkor minden laktózmentes. Szép leülős rész van bent, és kint is van néhány asztal és szék. És lehet fizetni melegétel utalvánnyal, amit csak akkor láttunk meg amikor kijöttünk (“szerencsére” itthon hagytuk a játékpénzt). És van honlapjuk, ami vicces, hogy 2010-ben még “extra” nem pedig természetes, magától értődő dolog, de ez van.

Sósak

Ezeket elfelejtettem lefotózni – ennyi eszem van na...

“Vágott sajtos” (szerintem homoksüti)

Ez biztos mindenkinek ismert elnevezés, én csak lestem, hogy milyen hülye név már ez. Mondjuk még a neve a legjobb. Eddig ez volt a legmegosztóbb cucc amit ettünk. Én egy rohadt nagy nullát adtam, szerintem iszonyatos volt, gyakorlatilag mintha homokot ettem volna, az első harapásra szétporladt az egész, és felcuppant a szájpadlásomra. Rémes úgy kellett onnan “leöblögetni”. Levinek és öcsinek viszont marhára tetszett, öcsém képes volt 9 pontot adni rá a 10-ből (skandallum!!!!). Állítólag az előre becsomagolt, közértes verziója még ennél is rémesebb.

A pontszámok: 0, 3, 5, 6.5, 9, 2, 3.

Az átlag: 4 (szerintem 4-gyel több, mint amit érdemel).

Húsos hasé

A többiek szerint kolbászkrémes. Szerintem erre csak a színe utal, olyan semmilyen beazonosítható hús ízű. Nem volt rossz, különösen az előző fényében.

A pontszámok: 6, 5, 3, 6.5, 6, 5, 8.

Az átlag: 5.6.

A torták

Bounty torta

IMG_5112

Elképesztően erős kókuszillat, ami nyilvánvalóan aromából származott. Ez nagymértékben levont az élvezeti értékéből. Mert amikor már minden sarkon van kókuszreszelék és kókusztej, sőt még kókusztejpor is, akkor ne már aromától legyen kókuszos a sütemény. Bár voltak benne csokoládé-csíkok is, én annak egyáltalán nem éreztem az ízét.

A pontszámok: 6, 4, 4, 6, 8, 5, 6.

Az átlag: 5,6.

Cookies torta

IMG_5115

Bár az Eszterházy torta éppen hogy megelőzte, ez volt a cukrászda kellemes meglepetése. Az általában minden tortára jellemző negatívum, hogy száraz a piskóta itt nem volt meg – ahogy elnéztem meglocsolták valamivel a rétegeket – igazán alkalmazhatnák a többi fajtánál is, vagy megtanulhatnának piskótát sütni. alulról a harmadik réteg a sötét volt a csúcs az egészben, csokoládészósz apróra tört csokis keksz darabokkal.

A pontszámok: 6.5, 8, 7, 8, 8, 8, 7.

Az átlag: 7,5.

Trüffel torta

IMG_5117

Bár a képen nem látszik, közelről szemrevételezve észrevettük, hogy van benne valamilyen mag. És baromira nem mindegy, hogy mi az a mag, mandula mogyoró vagy dió, mert van, aki allergiás a dióra. És az sem fun, ha felhólyagosodik a szája, de az meg végképp nem, ha anafilaxiás sokkot kap. Szóval Levi ezt kihagyta, mi pedig 6-an nem tudtuk megmondani még akkor sem, amikor a végére értünk, hogy ebben akkor mi volt, olyan kevés volt belőle (akkor meg mi a fenének). egyébként nem maradt le semmiről, mert nem volt jó (de volt még rosszabb is).

A pontszámok: 3, 3, 2.5, 3, 3, 5.

Az átlag: 3.3.

Csokoládétorta

IMG_5113

Na ehhez képest még a trüffeltorta is jó volt. Ocsmány vajkrém, már ha vaj lenne… Szóval cukros margarin, ami bevonja az ember száját belülről, kb. mosogatószeres vízzel kellett volna öblögetni. Se csokoládé se kakaó íze nem volt, csak cukor minden mennyiségben. Ráadásul nem vagyunk túl édesszájúak, hála az erdélyi beütésű koszton való felnövésen. A margarin – kevés gagyi kakaó – sok cukor nem tortakrém!!!

A pontszámok: 0, 3, 3, 3, 3, 3, 3.

Az átlag: 2.6.

Eszterházy torta

IMG_5118

Elsőre az volt az érzésem, hogy ‘úá’ ez végre tök jó, ez talán az eddigi 3 Eszterházyból a legjobb (mondjuk a második körös versenyzőnél nem nehéz jobbat produkálni), kapott is csomó pontot, aztán az volt az utóérzésem, hogy ez iszonyat édes volt, nem megy ki a cukor a számból. Valószínűleg sokat dobna rajta a cukor csökkentése, ha befutó közelbe kerülne esetleg, akkor mindenképpen kell egy Eszterházy-kört tartani a döntéshez.

A pontszámok: 8.5, 8.5, 9, 9, 6, 6.

Az átlag: 7,8.

Fekete erdő torta

IMG_5114

Ha esetleg eddig nem lenne világos, én osztom a nullákat. Mivel érzésem szerint a többiek nem pontozzák elég alacsonyra a rémségeket (1-t, 2-t alig adnak, általában 3-ról indítanak, ennél a tortánál azért kivételt tettek), kicsit korrigálnom kell az eredményeket a realitások felé. Plusz amire 0-t adok, az tényleg botrányosan rossz is. Az első falat: mi a franc ez, fahéjtorta????? Ha van valami, amivel ki lehet kergetni a világból, az a fahéj, a szegfűszeg, a gyömbér és a római kömény. Utálom, elmondhatatlanul. A többieknek sem tetszett, és ők nem tartják az ellenségüknek a fahéjat, ebből is látszik, hogy ez a darab bizony több sebből vérzett. Nagyon szembetűnő volt benne a piskóta szárazsága, és az egész ízetlen és rossz volt. A jobb cukrászdai fekete erdőkhöz képest is gyenge, nem csak az enyémhez viszonyítva.

A pontszámok: 0, 2, 1.5, 2, 5, 3, 2.

Az átlag: 2.2.

Karamelltorta

IMG_5119

Ez nézett ki a legjobban, ezért hagytuk a végére, aztán a külcsín persze nem váltotta be a várakozásokat, szebb volt, mint amilyen jó. Azt gondolná az ember, hogy karamellt nem nehéz készíteni, csak némi cukrot kell hevíteni, semmi extra eszköz és alapanyag nem kell hozzá. ehhez képest nem volt karamell íze. Színe volt, de az íz nem volt kellően erős. Én ráadásul vártam bele egy nyúlós karamellréteget (volt benne elég réteg, lehetett volna ilyen az egyik), de nem volt. se ropogós, se nyúlós karamell, se grillázs, csak a jellegtelen ízű barna krém. Egyértelműen csalódás.

A pontszámok: 6, 5, 5.5, 7, 6, 6, 5.

Az átlag: 5.8.

Összességében a cookies torta jó, azért érdemes visszamenni máskor is, az eszterházy édesszájúaknak jó lehet,de amúgy nem biztos, hogy egy egész szelet lemenne belőle a rengeteg cukor miatt, mivel egyhatod szelet után is azt éreztem, hogy túl sok a cukor. A többi felejtős, inkább saját süti, mint ezért kilépni a házból (és ez nem is a “falu másik farkán” van).

A következő szerintem a Daubner.

2010. április 25., vasárnap

Pains au chocolat

pains2

Pains au chocolat , azaz csokoládés francia zsömle, hajtogatott vajas kelt tésztából. Mazsolával is készülhet, akkor pains aux raisins, a tésztája egyébként megegyezik a croissantéval, és Franciaországban a sütőből frissen kivéve, forrón árulják. Nagyjából egy fél napig tartott, mire elkészültem vele, de megérte – a legfinomabb kelt tészta, amit eddig ettem. Az alakja egyébként nem olyan, mint az enyém, mert elrontottam, rossz irányba tekertem, rövid duci bucik helyett hosszú lett és vékony…

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 1 teáskanál porélesztő
  • 10 dkg vaj
  • 1,7 dl tej
  • 1 evőkanál olaj + kevés a kelesztéshez
  • 2 evőkanál cukor
  • 10 dkg étcsokoládé

A tetejére:

  • 1 tojássárgája
  • 1-2 evőkanál tej

A tejet meglangyosítom, és elkeverem benne a cukrot és az olajat. A lisztet tálba szitálom, elkeverem benne a porélesztőt és a sót, majd beleöntöm a cukros tejet, és pár percig dagasztom. Lefedem, és 2-3 óráig kelesztem, amíg a kétszeresére dagad. Lisztezett deszkán átgyúrom, kinyújtom, megkenem a vaj harmadával, először a felső, majd az alsó harmadot hajtom be, végül a két oldalát is behajtom (így 9 rétegű lesz). Még kétszer megismétlem a vajazást és a hajtogatást, majd olajjal kikent tálba teszem, vékonyan megkenem a tetejét is olajjal, lefedem, és további felhasználásig a hűtőbe teszem. A tésztát két részre osztom, és kb. 15x30-as téglalapokká nyújtom őket. A téglalapokat elnegyedelem – összesen 8 db 7,5x15 cm-es kis téglalap a cél. A csokoládét apróra vágom, és a téglalapok egyik rövidebbik oldalához szórom. Feltekerem a bucikat, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, és újabb 2-3 óráig kelesztem. Végül előmelegítem a sütőt 220 fokra (légkeveréssel), a tojássárgáját elkeverem a tejjel, megkenem vele a süteményeket, és kb. 20 perc alatt megsütöm. Forrón, vagy langyosan tálalom.

8 darab lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 24., szombat

Kókusztejes kukoricaleves

leves1

Ez is csak nevében leves, inkább egytálétel, jó sűrű, tésztával, zöldséggel és hússal. Koktélrákkal lenne az igazi, azt azonban a csirkével ellentétben nem az elején kell hozzáadni, hanem a végén, a zöldségekkel és a tésztával egy időben. Így aztán rákkal még gyorsabban elkészül, csak fel kell forralni az alaplevet a kókusztejjel és a curryvel, és 3 percig főzni benne az alapanyagokat, bár azért a csirke miatti plusz 10 perccel együtt is nagyon baráti. Villám vacsora hétköznapra.

Hozzávalók:

  • fél doboz kukorica konzerv (vagy 1 kicsi)
  • kb. 12 dkg koktélparadicsom (kb. 16 db)
  • 16 dkg falatnyi darabokra vágott csirkemellfilé
  • 1 evőkanál olaj
  • 4 dl kókusztej
  • 1 evőkanál currypaszta
  • 5 dl zöldség alaplé
  • 1 „kocka” tojásos kínai tészta
  • koriander a tetejére (én elfelejtettem)

Az olajon pár percig sütöm a húst, majd hozzáadom a curryt, és egy percig együtt pirítom őket. Felöntöm az alaplével és a kókusztejjel, és fedő alatt kb. 10 percig főzöm – a kókusztej miatt hajlamos kifutni, ezért ellenőrizni kell időnként. Közben félbevágom a megmosott paradicsomokat, és leszűröm a kukoricát. Hozzáadom a kukoricát, a paradicsomot és a tésztát, és 3-4 percig főzöm. Azonnal, korianderrel megszórva tálalom, mert a tészta képes az összes nedvességet magába szívni, és gyakorlatilag végtelen nagyra dagadni.

2 fős adag (mint egytálétel). Eredetileg a női lapozón.

2010. április 23., péntek

Poharas cheesecake eperrel

eper1

Bár az igazi eper szezon még egy icipicit odébb van, már egyre-másra kelletik magukat a dobozos, távoli országokból származó eprek. Általában nem szoktam marokkói epret és hasonlókat venni, most azonban megkívántam, és be kell valljam, meglepően jó volt, eper illat lett tőle a lakásban, és még íze is volt. Nagyon hasonlít ez a desszert a különböző amerikai sajttortákra, csak még azoknál is egyszerűbb elkészíteni, és sokkal kevesebb zsír van benne – nem kerül bele se tojás, se a keksz összetapasztásához olvasztott vaj, valamint félig joghurtból és félig zsírszegény krémsajtból készül a 100% zsíros krémsajt helyett.

Hozzávalók:

  • 50 dkg 0%-os joghurt (vagy 20 dkg 0%-os görög joghurt)
  • 20 dkg zsírszegény krémsajt
  • 25 dkg eper
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál rum
  • 1 kávéskanál vanília kivonat
  • pár darab zabpelyhes keksz

A joghurtot egy konyharuhába kötöm, egy fakanál segítségével egy fazék fölé lógatom, és fél napra a hűtőbe teszem. Az epret összevágom, elkeverem egy evőkanál cukorral és a rummal, és pár óráig állni hagyom. A joghurtot összekeverem a maradék cukorral, a vanília kivonattal és a krémsajttal, és összetörök pár darab kekszet (nem kell nagyon finomra). Előveszek négy poharat vagy tálkát, az aljukra szórom a kekszet, rákanalazom a joghurtos krémet, és tálalásig hűtőbe teszem. Tálalás előtt elosztom a tetejükön az epret (a levével együtt).

4 adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 22., csütörtök

Camembert-es szendvics

szendvics1
Nem is tudom tekinthető-e receptnek egy ennyire egyszerű szendvics, mivel azonban több helyen (honlapon, könyvben) is belefutottam, ezért azt hiszem érdemes megosztani másokkal is, mert hiába magától értetődő ez a párosítás, nekem sem jutott magamtól eszembe (no nem mintha én lennék az etalon). Persze nem muszáj így, serpenyőben lapáttal „szórakozva” sütni, akinek van meleg szendvics sütője, süsse abban, nekem azonban nincs, így maradt a grillserpenyő és a tálaló lapát.
Hozzávalók:
  • két vastagabb szelet kenyér
  • camembert szeletek
  • áfonyalekvár
  • vaj
Az egyik szelet kenyeret beborítom camembert szeletekkel, megkenem áfonyalekvárral, és ráborítom a második szeletet. A szendvics külsejét vékonyan megvajazom, és forró grillserpenyőbe teszem. A kezemmel, vagy egy tálaló lapáttal lenyomom a tetejét, majd miután megpirult az alja megfordítom, és a felső oldalával is hasonlóan járok el.
1 adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 21., szerda

Társasjátékok – 2. rész: Carcassonne első kiegészítő

image

A sikeres társasjáték sorozatok (különösen a Carcassone) olyanok, mint a ház, az autó vagy a számítógép – mindig van hozzájuk valamilyen újdonság/fejlesztés, amit a ‘hardcore user’ természetesen azonnal magáénak akar tudni. A Carcassonne-hoz szerintem már bőven 10 fölött járnak a kiegészítőkkel, ezek közül magyarul csak néhány jelent meg. Mivel azonban ezek az alapjátékhoz hasonlóan tökéletesen nyelv-függetlenek, elég egyszer lefordítani/megszerezni a külföldi kiadáshoz a szabályt. A geekek (jellemzően netes) játékboltjaiban többhöz adnak is magyar szabályt, illetve le is lehet őket tölteni sok esetben. A Piatnik mindenesetre kiadta az elsőként megjelent kiegészítőt (Inns & Cathedrals, azaz fogadók és katedrálisok), és a szokásos, tartalomra utaló név helyett elkeresztelte ‘első kiegészítőnek’. Igazából tőlem hívhatják annak, aminek akarják, csak adjanak ki többet is, mert a magyar kiadás olcsóbb, mint a német/francia/angol (közel 2x-es a szorzó).

IMG_5039

Carcassone – az első kiegészítő

  • amint a neve is mutatja, ez csak kiegészítő, tehát szükséges hozzá az alapjáték.
  • van benne egy hatodik adag bábu, úgyhogy a játékot innentől akár 6 fő is játszhatja (sajnos ez a szürke szín elég kis csúnyácska, de sose legyen nagyobb baj egy játékkal).
  • 50/100 feliratú kártyák segítik a pontozást (az értékelő tábla 50-ig van csak, utána jönnek a lekörözések).
  • minden színből 1-1 nagyobb bábu, ez a kié a mező kié a vár ‘összetűzéseket’ teszi izgalmasabbá, extra kombinálásra ad lehetőséget (ha egy valamin többen állnak, akkor azé, aki több bábut pakolt rá, ez a nagy 2-t ér).
  • 12 terepkártya, 2 újdonsággal.
  • az egyik az út fogadóval, ez kétszerezi az adott út értékét (de a befejezetlen út nem ér pontot ha van benne fogadó).
  • a másik a katedrális, ami a 2x-es szorzó helyett 3x-ost biztosít annak a várnak, amibe sikerül beépíteni (de ha a vár nem készül el nem ér pontot, ami miatt előfordulhat,m hogy a játék vége felé érdemesebb az ellenfél várába építeni, hogy bukjon pár pontot).
  • a doboz picike, fele az alapjátéknak, és a teljes tartalmát át lehet pakolni az alapjáték dobozába.
  • a múltkor elfejtettem még egy fontos dologról írni, mégpedig arról, hogy mennyire zavaros a játékszabály. Ez nem az, se az alap se ez a kiegészítő, ami igazán jó dolog, pláne kezdőknek, akiket elborzaszt néha egy-egy hülyén fogalmazott magyarázat (még néha mi is ki tudunk akadni ezen). Színes ábrás, konkrét példákkal magyaráz mindkettő.
  • nem bonyolultabb, mint az alap, szóval ez is 8+.
  • kb. 2000 pénzbe kerül (szerintem megéri mindenképpen).
  • nem növeli a veszekedés-faktort (ez nem mondható el minden kiegészítőről).

Mindenképpen ajánlom, érdemes rögtön az alapjátékkal együtt megvenni, növeli a játékosok számát, a játék időtartamát, egyszerűsíti az értékelést, és extra kombinációs lehetőségeket ad hozzá.

Kínai kel saláta

salata1

Egy Nigella receptet alakítottam át kicsit az ízlésemnek és az itthoni alapanyagoknak megfelelően. Ő köménymagot is tesz bele, amit én kihagytam, mert nem igazán szeretek ráharapni az egész köménymagokra, és nem mézzel, hanem mangó chutneyval édesítette, ami – bár elég gyakran van itthon – most nem volt a szekrényben. Nagyon finom lett, arra jutottam, hogy gyakrabban kéne kínai kelt vennem/ennem.

Hozzávalók:

  • 1 piros alma
  • 1 közepes sárgarépa
  • kb. 2 maroknyi csíkokra vágott kínai kel
  • citromlé
  • 1 teáskanál méz
  • 2 evőkanál majonéz

Az almát félbevágom, kivágom a magházát, és csíkokra vágom. Egy tálba teszem, meglocsolom citromlével, majd gyufaszálnyi darabokra vágom a sárgarépát, és hozzákeverem a majonézzel és a mézzel együtt. Végül beleforgatom a kínai kelt, hogy az öntet mindenhol bevonja, és tálalásig hűtőbe teszem.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 20., kedd

Póréhagymás rakott burgonya

Nehéz besorolni, hogy mi is ez pontosan: rakott krumpli vagy főzelék, mert mindkettőre hasonlít. Leginkább átmenet a kettő között – fűszeres tejben puhára főtt burgonya sajttal, sonkával, és póréhagymával. Elég sokáig kell sütni, az összeállítása azonban szerencsére igen gyors, és nem kell előfőzni a hozzávalókat, tehát túl sok edény sem kell hozzá.

Hozzávalók:

  • 50-60 dkg burgonya
  • kb. 10 dkg sonka
  • 1 póréhagyma
  • 1,5 dl zöldségalaplé
  • 2,5 dl tej
  • 1 kis babérlevél
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1-2 marék reszelt sajt
  • kevés vaj

A tejet, az alaplevet, a zúzott fokhagymát és a babérlevelet egy kisebb fazékba teszem, felforralom, majd félreteszem. a póréhagymát és a burgonyát megtisztítom, és kb. 7 mm vastag szeletekre vágom. A sonkát felkockázom, egy tűzálló tálat kivajazok, és a sütőt előmelegítem 160 fokra (légkeveréssel). Felváltva a tálba teszem a burgonyát, a póréhagymát, és a sonkát, és végül ráöntöm a tejet. A babérlevelet a közepére teszem, megszórom a reszelt sajttal, lefedem alufóliával, és kb. 30-40 percig sütöm. Ha már a burgonya kezd puha lenni, leveszem a fóliát, és még 30 percig sütöm, majd tálalom.

2 nagy adag. Eredetileg a női lapozón.

Sonkás babsaláta

babsalata1

Volt még pár deka száraz bab a szekrényben, ami semmi másra nem lett volna elég, a sonka magában nem igazán fogyott, tojás és mozzarella pedig mindig van itthon. Innentől elég egyértelmű volt, hogy mi lesz az ebéd, egy egyszerű, húsvétra hangolt saláta, sok fehérjével és némi retekkel. Lehet bele újhagymát is tenni, nekem az nem volt itthon, pedig jól mutatott volna benne még egy kis zöld szín.

Hozzávalók:

  • 8-10 dkg tarkabab pár órára beáztatva
  • sonka
  • 4 tojás
  • 1 csokor retek
  • 1 mozzarella gömb

A tojásokat és a babot megfőzöm, és félreteszem hűlni. A retket vékonyan felkarikázom, a sonkát és a mozzarellát kockákra vágom. Egy tálban összekeverem a lecsöpögtetett babot, a mozzarellát, a sonkát és a retket, kicsit megsózom, és a cikkekre vágott tojásokkal díszítem. Meg lehet locsolni esetleg egy kevés olívaolajjal, de szerintem anélkül is jó, van benne annyi zsír, ami a vitaminok felszívódásához kell.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 19., hétfő

Ricottás málnatorta

torta1

Nem az volt az eredeti tervem, hogy madárfészek-tortát sütök, csak ki akartam próbálni a kis gyümölcstorta formáimat, és csokitojásokat akartam a díszítéshez használni, hogy húsvéti legyen a dizájn. Aztán amikor mentem a fényképezőgépért, akkor esett le, hogy ezek bizony kis fészkek lettek 3-3 hófehér tojással. Lehet „fűbe is” ültetni a tojásokat, csak pár csepp zöld ételfestéket kell némi kókuszreszelékhez keverni, és máris kész az ehető „műfű”.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 2 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 2 evőkanál hideg víz
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 csipet só

A krémhez:

  • 2 dl málnalé (a málnát összetörtem, majd szűrőn leszűrtem)
  • 1,5-2 dkg keményítő
  • 25 dkg ricotta
  • cukor

A tetejére:

  • csokitojások (én fehércsokoládés mandulásat használtam)
  • szeletelt mandula

A tojásokat szétválasztom, a fehérjékből a sóval kemény habot verek, a sárgájákat pedig alaposan elkeverem a vízzel és a cukorral. A lisztet és a tojáshabot kanalanként a tojássárgájához adom, és mérettől függően 5-6 kivajazott, kilisztezett kis tortaformában megsütöm a piskótát. A málnalében elkeverem a keményítőt, sűrűre főzöm, még melegen belekeverem a ricottát és ízlés szerinti cukrot. A krémet a torták tetejére kanalazom, és félreteszem hűlni. Tálalás előtt szárazon megpirítom a mandulát, és csokitojásokkal és a pirított mandulával díszítem a tortákat.

5-6 darab lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 18., vasárnap

Nagy esküvői torta teszt – 2,5. rész

Most csak 3-an teszteltek a többiek egy felkapott, agyonreklámozott óbudai cukrászdát. És az volt a tanulság, hogy igazán fölösleges kivonulnunk oda, összeválogatni 6 szelet “esélyest”, lefotózni és pontozgatni.

Jöjjenek a részletek.

Római part, Cziniel cukrászda

Az összes óbudai újságban reklámoznak, ez meg is látszik az árakon, a nem túl nagy szelet torták kb. 320-450 forintba kerülnek, ami szerintem elég sok (különösen, hogy az élmény meg nem ‘úá’).

Marcipánburgonya

Elég csokis krém, piskóta, marcipán, a szokásos minőség. 280 pénz, semmi extra, de azért oké.

Gesztenyés torta

Ez volt a legrosszabb az összes (mind a 3, hehe) közül. A tetején 3 szál gesztenyepüré, és a gesztenye íz ennyiben ki is merült. A belseje csak édes, meghatározható íz nélkül. A tetején ocsmány feltapadós műhab.

Dobos torta

Ilyet direkt nem rendeltünk az eddigi helyeken, mert nem igazán lehet esküvősre “fazonírozni”. Semmi kiemelkedő, ‘oké’ a vélemény róla. 10-ből kb. 6 pont.

Az egyöntetű vélemény az volt, hogy nem éri meg az árát. És amúgy is utálunk minden túlhálypolt, túlreklámozott felkapott szart/cuccot/könyvet/filmet/akármit. Pláne ha nem olyan jó/szép/akármi. És nem azért mert anti-sznobok vagyunk. Hanem mert CSAK.

Töltött tojás

toltottojas2

A töltött tojás egy nagyon jól variálható étel a legtöbbször mégis mindig ugyanúgy készül, majonézzel és egy kicsi mustárral (esetleg egy kis tejföllel). Most három egyszerű, és mindennapi hozzávalót tartalmazó változatot készítettem, egyet curryvel, egyet ecetes uborkával, és egyet bazsalikommal. Lehet természetesen másféle zöldfűszerrel, chili paprikával, fokhagymával, szardellapasztával is próbálkozni.

Hozzávalók:

  • 12 főtt tojás
  • majonéz
  • mustár
  • curry
  • pár bazsalikomlevél
  • ecetes uborka

A tojásokat kettévágom, 3 kis tálkába teszek 4-4-4 tojássárgáját, és villával összetöröm. Az első adaghoz keverek egy kávéskanálnyi curryt, kevés sót, és annyi majonézt, hogy kellően krémes legyen. A második adag sárgájához mustárt és apróra vágott ecetes uborkát adok (és ha szükséges, egy kevés sót). Az utolsó adaghoz pedig majonézt, sót és kb. 2 evőkanálnyi apróra vágott bazsalikomot keverek. A tojáskrémmel megtöltöm a fehérjéket, és azonnal tálalom.

24 fél tojás lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 17., szombat

Omlós húsos táska

omlostaska1

Az anyámtól tanul sütemények egyike, amióta az eszemet tudom, benne van a kézzel írott- beragasztgatott füzetkéjében. Tipikusan „semmi extra” a receptje, egy egyszerű omlós tészta sonkakrémmel töltve, mégis mindenkinek nagyon ízlik, és egyiket eszi a másik után. Jól mennek benne egymáshoz az ízek, könnyű elkészíteni (nekem lisztezni sem kellett a szilikonos lapot, amin nyújtottam), és a vegákon kívül mindenkinek ízlik (ezt vittem amúgy a GBT-re).

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 13 dkg vaj
  • tejföl
  • 25 dkg sonka/tarja
  • reszelt sajt

A lisztet elmorzsolom a vajjal, hozzáadom a tojássárgáját, kevés sót, és annyi hideg vizet, hogy elég kemény, rugalmas tésztává tudjam gyúrni. Fóliába csomagolom, és minimum egy órára a hűtőbe teszem. A sonkát ledarálom, vagy az aprítóval nagyon kicsi darabokra vágom, és annyi tejfölt keverek hozzá, hogy sűrű krém legyen. A sütőt előmelegítem 200 fokra, és egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A tésztát olyan vékonyra nyújtom, amilyenre csak tudom a kiszakadás veszélye nélkül, és 6-8 cm oldalhosszúságú négyzeteket vágok belőle. Minden tésztadarab közepére teszek a töltelékből, felhajtom a sarkokat, összenyomom a széleket, és a tepsibe teszem a „csomagokat”. A tojásfehérjével megkenem a süteményeket, szórok rájuk egy kis reszelt sajtot, és pirosra sütöm.

Kb. két tepsinyi lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 16., péntek

Sonkás-sajtos palacsinta

palacsinta2

Egyikünk sem az a kenyeres-felvágottas típus, úgyhogy a (nem túl nagy) húsvéti sonka is kitartott egy darabig, és különböző RENDES ÉTELEKBEN végezte, nem tormával és retekkel, kenyér mellé betolva (ha már itt tartunk, egyöntetűen utáljuk a tormát is). Ha feltételezzük, hogy palacsintát mindenki tud sütni – még nekem is sikerült megtanulni, ami nagy szó, mert abszolút nem ment kb. másfél évtizedig – akkor kijelenthetjük, hogy ennek a legegyszerűbb ételek között a helye. A tölteléket nem kell főzni sem, azaz se besamelre, se semmi egyéb főzött dologra nincs szükség.

Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • 20 dkg liszt
  • tej
  • 2 evőkanál olaj
  • csipet só
  • kb. 3 dl tejföl
  • sonka
  • 1 kis lilahagyma (vagy egy nagynak a fele)
  • reszelt sajt

A tojásokat, a lisztet, az olajat, a sót és kb. 2,5 dl tejet simára keverek, és félreteszem kb. fél órára pihenni. Közben a sonkát (nem mértem, hogy mennyi volt, 10-15 dekára saccolom) és a hagymát apróra vágom, és a tejfölhöz keverem. A palacsintatésztához annyi tejet keverek, hogy „kezelhető” legyen a tészta (ez szerintem mindenkinek más és más sűrűséget jelent), és kis serpenyőben a szokásosnál vastagabb palacsintákat sütök. A palacsintákat megkenem a krémmel, óvatosan feltekerem, és tűzálló tálba teszem. A tetejét megszórom reszelt sajttal, és 200 fokon addig sütöm, amíg a sajt megpirul a tetején.

4 fős adag.

2010. április 15., csütörtök

Tojásos lepény

tojasoslepeny1

A húsvét hangulatához hozzá tartozik a tojásfestés, aztán jön a fejtörés, hogy mi legyen a sok-sok piros tojásból. Az egyik lehetőség a rakott krumpli, azonban egy étel nem mindig elég a készletek elhasználásához (bár lehet, hogy Évike karámennyit meg tudna enni a piros szélű tojásból készült rakott krumpliból). Ez az egyszerű tojásos-póréhagymás lepény szintén nagyon jó, mert a két személyes adagba 3 tojás kell (és azt hiszem, a többség nem két főre főz). Persze nem kell vele megvárni a következő húsvétot :-)…

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 15 dkg vaj
  • 30 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 evőkanál tejföl
  • hideg víz

A töltelékhez:

  • 1 póréhagyma
  • 1 kanál olaj
  • 3 főtt tojás
  • 2 tojás
  • 1 dl tejszín vagy tejföl
  • petrezselyem

A lisztet elmorzsolom a vajjal, hozzáadom a sót, a tejfölt, és annyi vizet, hogy rugalmas tésztát tudjak belőle gyúrni. Fóliába csomagolom, és pár órára beteszem a hűtőbe. A póréhagymát kb. 1 cm vastagon felkarikázom, és kevés olajon pár percig párolom. A főtt tojásokat karikára vágom, és a sütőt előmelegítem 190 fokra (légkeveréssel, vagy alsó felső sütéssel 200 fokra). A tésztával kibélelek egy kis tepsit vagy egy közepes tortaformát, és 8 percig elősütöm. Közben szétválasztom a tojásokat, a sárgájákat elkeverem a tejföllel/tejszínnel és pár kanál apróra vágott petrezselyemmel. A tojásfehérjéket kevés sóval kemény habbá verem, és óvatosan a tejfölös masszába forgatom. Az elősütött tésztára rakom a tojásszeleteket, a tetejére kanalazom a póréhagymát, és végül ráöntöm a tojásos masszát. Kicsit (kb. 160 fokra) mérséklem a sütő hőmérsékletét, és 25-30 perc alatt készre sütöm.

3-4 adag. Eredetileg a női lapozón.

Joghurtos vaníliakrém

joghurtkrem1

Volt egy relatíve sikertelen tortasütésem, melynek eredményeként a kész tortán kívül lett egy 26 cm-es, kókuszos kevert tésztájú tortalapom, ami elég lassan fogyott. Ki kellett hozzá találni valamit, mert én nem vagyok az a fajta, aki csak megkeni lekvárral, majd egyik falatot tünteti el a másik után. Most amúgy is kísérletezem a pudinggal, úgyhogy elég hamar jött az ötlet, hogy meglocsolom valami alkohollal a tésztát, és rákanalazok némi pudingot.

Hozzávalók:

  • 2,5 dl tej
  • 2 evőkanál cukor
  • 8 evőkanál csoki likőr
  • kb. 1 dl joghurt
  • fél csomag vaníliás pudingpor
  • maradék muffin, piskóta, kuglóf stb.
  • a díszítéshez tortadara vagy csokoládéforgács

Előveszek négy poharat vagy üvegtálkát, török az aljukra a süteményből, és mindegyiket meglocsolom 2 evőkanál csoki likőrrel. A tejben elkeverem a cukrot és a pudingport, és megfőzöm. A meleg pudingba belekeverem a joghurtot, pár percig hagyom hűlni, majd átkeverem, és a poharakba kanalazom. Miután eléggé lehűlt, hűtőbe rakom, és tálalás előtt tortadarával díszítem.

4 kisebb vagy 2 nagyobb adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 14., szerda

Sárgarépás reteksaláta

reparetek2

Ez a sárgarépa saláta leginkább a savanyúságokra hasonlít a felhasznált ecetmennyiség, és az elkészítési mód miatt, ami – kiindulva a magyarok savanyúság szeretetéből – sokak számára szimpatikus lehet. Aki azonban szelídebb ízekre vágyik, használjon csak egy, maximum két evőkanál ecetet. Szerintem magában is nagyon finom, de egy kis sonkával az igazi.

Hozzávalók:

  • 4-5 nagy sárgarépa
  • 1 csokor retek
  • fél dl almaecet
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál só
  • 2-3 evőkanál szezámmag

Az ecetet, a cukrot és a sót összekeverem, pár percig forralom, majd félreteszem hűlni. A retket vékonyan felkarikázom, a répát megtisztítom, és julienne-re vágom, vagy nagylukú reszelőn lereszelem. A zöldségeket összekeverem a hideg öntettel, és pár órára a hűtőbe teszem. Egy serpenyőben szárazon megpirítom a szezámmagot, és tálalás előtt megszórom vele a salátát.

4-6 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Sonkás-borsós rizottó

rizotto2

Hasonló rizottó volt már a blogon, ez most azonban egy húsvétra hangolt verzió, sonkával és zöldség- vagy csirkealaplé helyett a sonka főzőlevében puhára fövő rizzsel. Nálunk „magában” kenyérrel, retekkel és tormával nem fogy el az összes sonka, ezért a nagyobbik része ehhez hasonló ételekben végzi.

Hozzávalók:

  • 18 dkg rizs (pl arborio)
  • 1 fej hagyma
  • 1 bögre rizs
  • sonka
  • sonka-főző lé (nem mértem mennyi kellett)
  • 1-2 marék reszelt sajt
  • diónyi vaj
  • só, bors
  • 1 evőkanál olaj

A felhevített olajon pár percig párolom az apróra vágott hagymát, majd hozzáadom a rizst és pár percig pirítom, amíg az összes szem üveges nem lesz. Ezután hozzáöntöm a bort, majd miután beszívta az összeset, elkezdem merőkanalanként adagolni hozzá a meleg sonka-főző levet. Amikor a rizs félig megfőtt, hozzáadom a borsót és az apróra vágott sonkát, és addig folytatom a főzést, hogy a rizs kívül puha, de belül még roppanós legyen. Megkóstolom, ha szükséges megsózom, megborsozom, belekeverem a vajat és a reszelt sajtot, és azonnal tálalom.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 13., kedd

Trikolor saláta

bulgur2

Igazán március 15-én lett volna stílusos ez a saláta, de úgy alakultak a dolgok, hogy csak 16-án készítettem el. Nagyon várom már a meleget, és egyre kevésbé kívánom a húst, fagylalton és könnyű zöldséges ételeken akarok már élni, sál és télikabát nélkül. Sietős napokra, és kánikulára való étel ez, nem kell hozzá bekapcsolni se a sütőt se a főzőlapot, és kb. 10 percet kell vele aktívan foglalkozni.

Hozzávalók:

  • 10 dkg bulgur
  • 1 db avokádó
  • 1 mozzarella gömb (125-150 g)
  • 15-20 dkg koktélparadicsom
  • citromlé

Az öntethez:

  • 1 evőkanál pesto
  • fél citrom leve
  • 2 evőkanál olívaolaj

A bulgurt kb. 20 percre hideg vízbe áztatom, majd tiszta konyharuhára szedem száradni. Egy tálban összekeverem az öntet hozzávalóit, beleforgatom a bulgurt, és kevés sóval ízesítem. A koktélparadicsomokat félbe, a mozzarellát kockákra vágom, és óvatosan a bulgurhoz keverem. Az avokádót félbevágom, kiveszem a magját, kiemelem a héjából (vagy ha ez nem sikerül, cikkekre vágás után levágom róla), cikkekre vágom, alaposan meglocsolom citromlével, és a salátához adom. Az avokádó miatt rövid időn belül tálalom (ha munkába vinni készítem, akkor reggelre hagyom az avokádó felvágását, a többi dolgot pedig megcsinálom este).

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Társasjátékok – 1. rész: Carcassonne

Még valamikor az év elején elhatároztam, hogy bemutatom a blogon az egyre szaporodó társasjáték-gyűjteményünk darabjait, hátha másnak is kedvet csinálok hozzá, vagy megkönnyítem a választást. Elmúltak már azok az idők, amikor 4-5 játékra korlátozódott a választék (Monopoly, Capitaly, Ki nevet a végén, Gazdálkodj okosan, és még 1-2 féle). Aztán jött a nagy Activity hullám, ami engem sosem fogott meg igazán, nem vagyok egy szereplős alkat, ezért a Beugrót valószínűleg sosem próbálnám ki (nemrég adták ki a műsor alapján készített társasjátékot), és az Activity sem a kedvencem.

Én a földművelő, sereggyűjtögetős számítógépes játékokat szeretem, és ez a társasjáték preferenciáimra is kihat. Az ‘ember’ pedig szeret néha lövöldözni (bár a WoW-ot jó sokat nyomta anno), de még nem vetette fel, hogy a Doom táblás változatára vágyna, ezért általában én választok játékokat, amikkel az ő ízlését is eltalálom, úgyhogy mindketten jól szoktunk szórakozni.

A szempontok: hányan lehet játszani, mennyire újrajátszható, mekkora a veszekedés-faktor, mennyibe kerül (mekkora asztal kell hozzá), mennyi ideig tart egy party, mekkora szerencse és a gondolkodás aránya, mennyire tartós.

Tehát az első “versenyzőnk” a

Carcassonne.

A játék során kis terepkártyákat kell húzni, és a már lent lévőkhöz illeszteni. Ebből alakul ki egy várakkal, utakkal, kolostorokkal tarkított vidék, ahol a limitált számú bábuinkkal területeket, és ezáltal pontokat szerezhetünk. Tipikus német stílusú táblás játék, 2000-ben jelent meg, és 2001-ben elnyerte az év játéka díjat. Azóta rengeteg változata és kiegészítője jelent meg, ezekből nekünk is van néhány, azok majd a folytatásban jönnek szépen sorban.

image

Főbb jellemzők:

  • 2-5 fő játszhatja
  • mi általában ketten játszunk, ekkor nem szokott veszekedésbe torkollani a játék, mindenki építgeti a maga birodalmát, bár azért keresztbe is lehet tenni egymásnak.
  • a pontozásból adódóan, több játékos esetén már lehet alkalmi klikkeket alakítani egymás ellen, így megnő a veszekedés lehetősége.
  • mivel a pálya mindig máshogy, és spontánul alakul, akárhányszor jó szórakozást nyújt.
  • mi ketten 20 perc alatt lenyomunk egy menetet, ami nagyon gyors és pörgős, persze hatalmas rutinunk van már benne.
  • kezdőkkel, illetve többen, jóval tovább tarthat egy kör (én olyat is hallottam, akik több órát is eltökölnek egy menettel, de szerintem ők csak veszekednek nem játszanak).
  • kétszemélyes asztallal necces, négyszemélyesen már kényelmesen elfér.
  • abszolút az olcsóbbak közé tartozik, az alapkészlet ára kb. 4500 egység.
  • általában kiegyensúlyozott a végeredmény, ritkán szokott csak valamelyikünk “nagyon nyerni”, azaz a szerencse nem annyira számít, mivel rengeteg lapot kell húzni. A fél pakli felhúzása elég kiegyenlített, az agyi képességeink pedig elég hasonlóak, a legtöbb játéknál egyikünknek sincs túl nagy előnye az agytekervényei miatt. Több játékos esetén sokkal jobban számít a szerencse, de nem az a típusú játék, ahol a kezdeti leosztáson múlna minden, vagy ne lehetne fordítani, akár a játék legvégén is.
  • a doboz elég kicsi (és jó arányú, nem az a bazinagy lapos típus), sok társasjáték esetén már nem mindegy, hogy mennyi polc kell nekik.
  • szép a grafikája, a kartonlapok vastagok, tartósak, a bábuk fából vannak.
  • nyelvfüggetlen, egyik kártyán sincsen szöveg.
  • 8 éves kortól

IMG_4918

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a gyors, nem túlkombinálós-mindenki-fél-óráig-töpreng stílusú stratégiai játékokat. Sok-sok játékkal a hátunk mögött (és készlettel a polcon) ez az egyik kedvencünk. aki most ismerkedik újra a társasjátékozással, annak mindenképpen jó kezdés lehet.

2010. április 12., hétfő

Zserbó

zserbo2

A zserbót azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni, mindenki ismeri az elképesztő karriert befutó Gerbeaud Emil nevét, akinek a macskanyelven és a konyakos meggyen kívül ezt, a róla elnevezett süteményt is köszönhetjük. Elsőre bonyolultnak tűnhet, a sok lap és az egyben sütés miatt, de szerintem nem olyan vészes (az egyik barátnőm anyukája szerint egyenesen az egyik legegyszerűbb sütemény). Elvileg sokáig eláll, de nem hiszem, hogy ezt sok háztartásban tesztelik, kizárt, hogy ne fogyjon el pár nap alatt.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 4 evőkanál porcukor
  • 1 kávéskanál sütőpor vagy szódabikarbóna
  • 1 dkg élesztő
  • 1 tojássárgája
  • kevés tej
  • kb. 1 dl tejföl

A töltelékhez:

  • baracklekvár
  • 25 dkg dió
  • 25 dkg porcukor (lehetőleg vaníliás)

A tetejére:

  • 15-20 étcsokoládé

A lisztet elkeverem a sütőporral és a cukorral, majd elmorzsolom a vajjal. Az élesztőt kevés tejben felfuttatom, és a liszthez adom a tojássárgájával és annyi tejföllel együtt, hogy jól nyújtható, lágy tésztát kapjak. A tésztát 3 vagy 4 darabba osztom úgy, hogy az egyik adag egy kicsit nagyobb legyen (kezdőbbek inkább 3 lappal próbálkozzanak, a haladók 4-gyel). A nagy tésztadarabot kicsit nagyobbra nyújtom, mint amekkora a tepsi, kibélelem vele (a gyári sütőbe való tepsinél kicsit kisebbet használtam, a perem pedig azért kell, hogy sütés közben ne folyjék ki a töltelék), és a túlnyúló tésztát felhajtom az oldalára. A tésztát megkenem baracklekvárral, és rászórom a dió és a cukor harmadát. Kinyújtom a következő adag tésztát (ezt már csak akkorára, mint a tepsi), és az előzőre rakom, ezt is megkenem lekvárral, megszórom a maradék dió és cukor felével, majd hasonlóan járok el a következő lappal és a maradék töltelékkel is. Végül befedem az utolsó kinyújtott lappal, hegyes villával alaposan megszurkálom, és fél órát-órát pihentetem. Előmelegített sütőben, 170 fokon (alsó-felső sütéssel) addig sütöm, amíg a teteje egyenletesen megsül (elég lassan és sokáig kell sütni, hogy a közepe is rendesen átsüljön). Kihűlés után óvatosan kiborítom a tepsiből (egy nagy nyújtódeszka vagy egy másik tepsi segítségével), és a korábbi alját bevonom olvasztott csokoládéval (azért az alját, mert az sokkal szebb, simább). Miután a csokoládé megdermedt, éles késsel szeletekre vágom.

Egy nagy tepsinyi lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 11., vasárnap

Nagy esküvői torta-teszt – 2. rész

A múlt héten elkezdtük tesztelni a közeli (és távoli, mert tágul a kör) cukrászdákat, hogy honnan rendeljünk süteményt. az első rész tapasztalatai itt. Most a pomázi ‘úá’ cukrászda volt a soros…

Hát nem találok szavakat a mai “élményre”. Két dolgot elöljáróban – Miss Marple szerint nem szabad hinni senkinek sem (és a vén csajnak folyton igaza van), és nálam nem pluszpont az, hogy “ott olyan jó házias sütemények vannak”. Sajnos az otthon készült sütemény sem jobb sokszor a gagyi cukrászdainál, margarin, növényi szarságok és hasonló borzalmak.

Tehát a mai versenyzőnk: Szökő cukrászda, Pomáz

Fagylalt, egy pultnyi sütemény, a világ végén (aka “falu másik farka”), elég nagy tömeg (a múlt héten az ex-Sternben egy lélek nem volt, pedig…), és a szomszéd és a fodrász és mindenki egyöntetű ajánlása, hogy milyen jó itt a sütemény, és milyen jó “házias” (ha olyan lenne a sütemény, mint nálam, az nem lett volna probléma).

Negatívumok első blikkre: gyanús külsejű torták. Fagylalt nincsen sima joghurtosban, csak a szokásos gyümölcsszószos (botrány), laktózmentes süti nincs, gluténmentes szintén, diabetikus feliratú sem, csak “csökkentett gyümölcstartamú”, abból is csak egyféle – meggyes pite. Torta alig néhány féle, az eltervezett 6 helyett csak 4-et vettünk, összesen 6 féle volt, de a puncsot és a dobost kihagytuk, szerintem egyik sem esküvői. sósból, volt 4 vagy 4 féle.

A tesztcsapat a szokásos, 6 fő, eltérő ízléssel, és mivel a násznép ötödét adjuk, elég reprezentatívnak tekinthetjük. 0-10ig pontozunk, aztán átlagolunk.

A sósakkal kezdtünk – mert mégiscsak a sós kéne az édes elé és nem fordítva, nos ez elhibázott döntés volt a későbbiek fényében.

IMG_4973

Sajtos pogácsa

A képen a kis kerek. Nem ‘úá’, de egy teljesen okés sajtos pogácsa, egyben is be lehet falni, de nem morzsálódik rémesen, ha kettéharapja az ember.

A pontszámok: 5, 7, 7, 6, 6, 6.

Az átlag: 6.16.

Leveles izé

A szögletes. sima leveles (hájas talán) tészta, ha a bolti leveles tésztát kinyújtom, megsózom, és szórok rá egy kis sjtot, pontosan ugyanezt kapom. Abszolút semmi extra, viszont túl nagy, és iszonyúan morzsálódik. Ocsmányul nézne ki a csini ruhákon. Kizárt.

A pontszámok: 3, 3.5, 4, 3, 6 (nem tudom öcsire itt mi tört), 3.

Az átlag: 3,75.

Csokoládé torta

IMG_4969

Már az első falatnál világos volt, hogy köszönőviszonyban sincs a múltkori trüffeltortával, amit egyesek szerint “semmi extra csokitorta”. Hát ez az elég szar csokitorta volt. Növényi szutyok, nem túl sok csokoládé (valami nem túl jó csoki vagy kakaópor volt benne). De jött még rosszabb is (bár attól semmi sem lesz jobb, hogy a többi még rosszabb).

A pontszámok: 3, 3, 3, 3, 3, 4.

Az átlag: 3,16.

Eszterházy torta

IMG_4970

Évike a múltkor azt állította, hogy egy jó kis vajas krémre vágyik. Ma ezt megkapta, margarinos formában, és gyorsan felülírta a múltkori óhaját. Ezt ismét csak öten ettük (de Levi járt jól, hogy kimaradt belőle). A dió íz volt benne a leghalványabb, először nekem a gesztenyepürés gagyi sütőrum aroma tódult a számba, majd az utolsó falat legyűrése után fahéjas utóíz maradt. Elképesztően, iszonyatosan utálom a fahéja. fúj. És mit keres az Eszterházy tortában. Botrányosan szar volt. A múltkor az Eszterházy volt az egyik legfinomabb.

A pontszámok: 2.5, 2.5, 3, 3, 3.

Az átlag: 2,8.

Lúdláb torta

IMG_4971

Ez sem igazán esküvői, de nem akartam 3 szelet tortával hazaállítani 6-unknak (gondolkoztam azon, hogy valamelyikből kettőt vigyünk, jó, hogy leszavaztuk ezt). Nehéz tömény vajas krém, nem finom tejszínes, ahogy én csinálom. De volt még ennél lejjebb is.

A pontszámok: 4, 4, 4, 4, 4, 3.

Az átlag: 3,83.

Fekete erdő torta

IMG_4972

A múlt héten a fekete erdő nyert – hát ez minden várakozást alulmúlt. Nekem már a pultban rohadt gyanús volt eza  gigantikus magasság, és a tekergőző “hab” a tetején. Nos már megint igazam lett. Iszonyatosan szar volt, én ilyen rossz süteményt ezer éve nem ettem. Az egész miskulancia úgy, ahogy volt feltapadt az ember szájpadlására. Kizárólag végstádiumú cukor és zsír függőknek ízlelőbimbók nélkül. Esetleg pálinkázás elé, kibélelni zsírral a gyomrot, hogy többet lehessen inni (ha a zsíros-lilahagymás kenyér már snassz lenne). Össznépi kiakadás, és örülés, hogy csak 4 szelet tortát hoztunk, és értetlenkedés a tanácsadóinkon, akik ezt javasolták.

A pontszámok: 2, 1.5, 2, 0 (!!!!!), 2, 2.

Az átlag: 1,58.

A tapasztalat röviden: senkinek még végszükség esetén sem ajánlom, ha annyira kell a desszert, tessék főzni egy pudingot, és felverni 2 dl tejszínt habnak. Vagy 2-3 kockacukor és egy kanál vaj.

Ha lesz Pomázon második forduló, akkor 2 hét múlva jön a harmadik, és egyben utolsó pomázi cukrászda – aztán kicsit távolodni kezdünk.

2010. április 10., szombat

Francia briós

brios2

Előre le kell szögeznem: nem tévedés se a vaj, se tojás mennyisége, a franciák már csak ilyenek, sok tojással és sok vajjal dolgoznak. Valahol azt olvastam, hogy képesek olyan brióst is sütni, amiben 1:1 a vaj és a liszt aránya. A kész süteményen érezni is a felhasznált alapanyagok mennyiségét, azt kell mondjam, nagyon finom, omlik szét az ember szájában. A tészta nekem elég lágy volt, nem sikerült belőle golyókat formázni, ahogy eredetileg kellett volna, de ez az ízén nem, csak az alakján rontott. Sonkához és lekvárhoz is illik, mert nem tolakodóan édes vagy sós.

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 6 tojás
  • 15 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 teáskanál só
  • 3 g porélesztő (vagy másfél dkg friss)
  • kb. 2 evőkanál tej (+ kevés a megkenéshez)
  • kevés olaj

A tejet meglangyosítom, elkeverem benne az élesztőt és egy evőkanál lisztet, és pár percig állni hagyom, hogy az élesztőgombák beinduljanak. A többi lisztet egy nagy tálba szitálom, elkeverem benne a cukrot és a sót, mélyedést csinálok a közepébe, és beleöntöm a villával felvert tojásokat – az utolsóból egy kicsit félreteszek, hogy legyen mivel megkenni majd a briósok tetejét. Hozzáadom az élesztős tejet is, és jó pár percig dagasztom, majd kevés olajjal megkenem a tetejét, és lefedve 2 órán át kelesztem. Lisztes kézzel átgyúrom, majd belegyúrom a szobahőmérsékletű vajat, és alaposan kivajazott-lisztezett formákba teszem – az a jó, ha csak félig tölti ki a formát, nekem sajnos nem volt elég felfújtas edénykém ehhez, ezért aztán gomba-alakúak lettek a briósok -, és meleg helyen még két órát kelesztem. A tetejét megkenem a maradék tojással (el lehet keverni egy kis vízzel vagy tejjel, ha nem elég), és előmelegített sütőben, 200 fokon, kb. 20 perc alatt megsütöm. Sonkával, lekvárral, vagy csak egy kis vajjal tálalom.

4-6 darab lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 9., péntek

Fokhagymás-babos pulyka

babospulyka1

Nagyon egyszerű, és kevés ügyködést kívánó babos egytálételt főztem – ráadásul túl sok edény sem kell hozzá, újabb piros pont. Elég sokat, két órát kell eltöltenie a sütőben, én fél óránként ellenőriztem, de ez végül feleslegesnek bizonyult, mert végig volt rajta elég lé, és a sütőben főzésnek köszönhetően nem kell attól félni, hogy odaég az alja. Pulyka helyett lehet csirkéből is készíteni, de inkább filézett combból, mint mellből, hogy ne legyen a hús túl száraz.

Hozzávalók:

  • 60-70 dkg pulykamellfilé, kb. 4x4x4 cm-es darabokra vágva
  • 40 dkg száraz tarkabab – minimum egy fél napra beáztatva
  • 25 dkg gomba
  • 2 nagy hagyma (8 kicsi jobb lenne, de én azt soha sehol nem találok)
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 2,5 dl fehérbor
  • 2,5 dl csirke alaplé
  • 4 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál liszt
  • só, bors
  • 1 szál angolzeller
  • kakukkfű
  • 1 babérlevél

A gombát felszeletelem, a hagymákat 8-8 darabba vágom. Egy nagy fazékban 3 evőkanál olajat hevítek, és pár percig sütöm rajta a húst, majd kiszedem őket egy tányérra. A visszamaradó olajhoz öntöm a maradék olajat, és 4-5 percig párolom rajta a gombát, a hagymát és a zúzott fokhagymagerezdeket. Visszateszem a fazékba a húst, megszórom a liszttel, alaposan összekeverem, majd felöntöm a borral és az alaplével. Sózom, borsozom, beleteszem a zellert és a babérlevelet, és előmelegített sütőben, 150 fokon, 2 órán át párolom. Kiszedem a babérlevelet (a zeller nekem teljesen szétfőtt), és fogyókúrázóknak magában, a többieknek friss kenyérrel tálalom.

4-5 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Vaníliás keksz

keksz2

A borkorcsolya általában sós süteményt jelent, ez a keksz azonban kivétel. Nem csak teához és kávéhoz illik, hanem borhoz is. Hidegben forralt borhoz – bár hideg talán már nem lesz túl sokszor, ez az adag egy korábbi forralt borozáshoz készült.

Hozzávalók:

  • 7 dkg cukor (vaníliarúddal illatosított, vagy legyen egy része vanillincukor)
  • 1 tojás
  • 1 tojássárgája
  • 7 dkg liszt
  • 1 kávéskanál vanília kivonat
  • a tetejére kristálycukor

Előveszek két fazekat: egy kisebbet (1 literes elég) és egy nagyobbat. A kicsit a nagyra teszem, és annyi vizet öntök a nagyba, hogy a másik éppen ne érjen bele. Leszedem a kisebbiket, elkeverem benne a cukrot, a tojásokat és a vanília kivonatot, és közben felforralom a vizet. Miután a víz felforrt, lehúzom a tűzhelyről, fölé teszem a kisebbik edényt, és habverővel 10 percig keverem a tojásos masszát. Ezután leveszem a forró vízről, és még 5 percig keverem, kézzel vagy esetleg géppel (nekem 1 karos habverőm van – azaz pont úgy néz ki a szára, mint a kézi habverő, ez megfelelő volt, nem tudom, hogy a hagyományos is jó-e ehhez). A végére ki kell világosodjon, és sűrű habbá kell váljon. Két-három részletben beleszitálom a lisztet, és homogén masszává keverem. A habzsákra nagy lyukú fejet teszek, belekanalazom a masszát, és két sütőpapírral bélelt tepsibe kb. 2 cm átmérőjű korongokat nyomok (spirálból is ki lehet alakítani, szét fog folyni a tészta). Megszórom a tetejüket kristálycukorral, és szobahőmérsékleten 4-5 órát pihentetem. Előmelegített sütőben, 150 fokon, 20 perc alatt megsütöm.

2 tepsinyi lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 8., csütörtök

Csokoládés-meggyes kosárkák

csokiskosarka2

Kelt tésztás recepteket nézegettem, és borzasztóan megkívántam valamilyen péksüteményt, lehetőleg leveles tésztásat – hát hiába a hasábburgonya mellett ez a másik gyengém. Mivel pékség nincs a közelben, a közértek pékáru kínálata pedig több mint siralmas, nekem kellett kézbe venni az ügyet, és összedobni valamit az itthon található alapanyagokból – a heti bevásárlás előtt egy nappal ez már nem mindig egyszerű feladat.

csokiskosarka1

Hozzávalók:

  • 50 dkg leveles tészta
  • 2,5 dl tej
  • 2 csapott evőkanál cukor
  • fél csomag kakaós pudingpor
  • 4-5 dkg étcsokoládé
  • lecsöpögtetett rumos meggybefőtt

A tejben elkeverem a cukrot és a pudingport, és megfőzöm, és miután lehúzom a tűzhelyről, belekeverem a kockákra tört csokoládét. Időnként megkeverem hűlés közben, hogy ne bőrösödjön meg. Kb. 4 mm vastagra nyújtom a leveles tésztát, és 12 négyzetre vágom - én ezt az utóbbi lépést kihagytam, mert a 6 lapra nyújtott tésztát elég volt félbevágni. A sütőt előmelegítem 200 fokra, és egy 12 lyukú muffintepsit vékonyan kiolajozok, és a mélyedéseket kibélelem a tésztával. A csokoládékrémet elosztom a kosárkákban, mindegyikbe nyomok 4-5 szem rumos meggyet, és kb. 20 perc alatt készre sütöm.

12 darab lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

Született tehet(etlen)ség

Zsuci és Mandy dobott meg ezzel, hogy áruljak el magamról egy-két dolgot. Köszi, hogy gondoltatok rám.

Elvileg a “szabályok”:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet.
6. Megnevezem kitől és mikor kaptam, és kirakom a blogomba.

A továbbadást kihagyom, ahogy elnéztem, körbejárt már.

  • Becenév: általában nincs, ha “gyogyi” vagyok, a helyzet súlyosságától függően Lillus, vagy Lilluka (ez utóbbi a gyakoribb)
  • Lakhely: Budapest, XI. kerület, de volt sokáig a III. és Pomáz is.
  • Születési hely: Budapest
  • Magasság:168 cm (jóga után szerintem 170)
  • Névnap: nemtudom, február valami.
  • Testvérek: öcsi, hugi.
  • Foglalkozás: itthon okosodom, néha irogatok, és sajnos még néhább rajzolok csak.
  • Anyanyelv: magyar
  • Beszélt nyelvek: az angol, és rohadt sok németórán voltam, valószínűleg ha nagyon akarnám viszonylag rövid idő alatt megtanulnám.
  • Gyűjtemény: könyvek, sci-fik, szakácskönyvek, fanatsyk (ez a kategória a legsoványabb).
  • Cipőméret: szerintem csalnak vele, gimiben volt, hogy 40es cipő kellett, de 39 tuti, most 38, sőt nagy ritkán 37.
  • Iskola: okleveles építészmérnök (elhibázott döntés, az elmúlt 1 év fényében), most meg web-programozást tanulok.
  • Kedvencek: mégis milyen kategóriában? Számítógépes játékban pl. az AOE és AOM és a Settlers sorozat.
  • Zsebpénz: mivel nem én vagyok nálunk a kenyérkereső, mondjuk rá, hogy kapok.
  • Álom: valami kis karrier féle, és egy passzív ház nem a világ végén, mert utálunk sokat utazni. Ja és lefogyni 53 kilóra.
  • Háziállat: anyáméknál van egy kutya, akit nagy lelkesedéssel tömök kutyakeksszel. Amúgy nincs és nem is lesz, elég súlyos az allergia-helyzet.

2010. április 7., szerda

Gombás spagetti

gombasteszta1

Teljesen minimalista gombás spagetti, de nem hagyhattam ki, hogy ne tegyek bele egy kis szárított vargányát, ha egyszer „ott figyel” a szekrényben. Azt hittem, hogy a mindössze 25 grammos doboz semmire sem lesz elég, de már két ételhez használtam belőle, és még mindig egészen sok van benne. Lehet még egy kis vermuttal vagy fehérborral fokozni az ízeket, nekem sajnos épp’ egyik sem volt itthon, csoki likőrt pedig mégsem önthettem bele alkohol gyanánt.

Hozzávalók:

  • 25 dkg csiperkegomba
  • 5 g szárított vargánya
  • 2 dl tejszín
  • só, bors, szerecsendió
  • 1 evőkanál vaj
  • 35 dkg spagetti
  • 1 teáskanál citromlé

A vargányát kb. egy órára vízbe áztatom, és a csiperkét felszeletelem. Egy nagy fazékban vizet forralok, és amikor beleteszem a tésztát (a zacskón írt ideig főzöm, ez nekem 8-9 perc volt), elkezdem a mártást is. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, és nagy lángon pár percig sütöm benne a csiperkét. ezután hozzá adom a kis darabokra vágott vargányát, a tejszínt, a citromlevetés sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezem. Addig főzöm, amíg a tészta elkészül, és közben belekeverek pár kanálnyit a tészta főzővizéből – akkor jó, ha viszonylag híg és sok a mártás. A megfőtt, lecsöpögtetett tésztát összekeverem a mártással, és azonnal tálalom.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Sajtos sárgarépa-fasírt

repafasirt1

A sárgarépa az egyik kedvenc zöldségem, nagyon változatosan felhasználható, készülhet belőle főzelék, leves, püré, vagy akár fasírt is. Érdemes minél gyakrabban beilleszteni valamilyen formában az étrendbe, mert fontos vitaminforrás, olcsó, és sok zöldséggel ellentétben, egész évben megfelelő a minősége (azaz van íze, ami a paradicsomról például nem mondható el). Lehet bármilyen kemény sajttal készíteni, nekem a füstölt trappista a legszimpatikusabb eddig, mert könnyű reszelni (ami a füstölt ömlesztett sajtokra sajnos nem igaz), és nagyon jól passzol az íze a sárgarépához.

Hozzávalók:

  • 25 dkg sárgarépa
  • 10 dkg feta
  • 5 dkg füstölt sajt
  • 2 tojás
  • 3 evőkanál zsemlemorzsa + a külsejére
  • olaj a sütéshez

A répát megtisztítom és a füstölt sajttal együtt kislyukú reszelőn lereszelem. A fetát villával összetöröm, hozzákeverem a tojást, a zsemlemorzsát, a sárgarépát és a füstölt sajtot. Alaposan összegyúrom (vagy összekeverem), kis pogácsákat formálok belőle, és megforgatom zsemlemorzsában. Egy serpenyőben ujjnyi olajat hevítek, és oldalanként pár perc alatt megsütöm a fasírtokat. Salátával, és zöldfűszeres majonézzel tálalom.

3-4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. április 6., kedd

Nagy esküvői torta-teszt – 1. rész

Szeptemberben házasodunk, időpont és hely már van, a vendéglista is eléggé késznek mondható, a fogyókúra megkezdődött. És azt hiszem mi vagyunk a legkevésbé besózva ezen az egészen (én legalábbis roppant nyugodt vagyok). elkezdtük az egész szervezkedés legjobb részét, a torta kóstolgatást (és nem én örülök ennek legjobban!).

Nézzük az igényeket: utálom a marcipánt és a cukorborítást is, szóval elég sok dolog – köztük a hagyományos esküvői torta (btw mi a francért hívják menyasszonyinak? addigra már asszony, és különben is a férj nem ehet belőle? vagy neki van külön vőlegényi torta???) kizárt. Van még pár gátló tényező: nem szeretem a fahéjat, a kandírozott akármiket, a bolti gyümölcstortákat úgy en bloc, Levi nem ehet diót, és közösen utáljuk a műhabos, semmilyen csak édes, szájpadlásra ragadó förmedvényeket (elnézést a kevés számú kivételtől, de nem vagyok nagy véleménnyel a cukrászokról, és azt hiszem ezzel egyetért kb. mindenki aki nem csak cukorfüggő, hanem normális alapanyagokat és valódi ízeket vár a desszertektől).

A szabályok roppant egyszerűek, veszünk annyi szelet tortát, ahányan vagyunk, mindenki eszik mindegyikből (illetve majdnem de erről később), pontozunk (0-10-ig) aztán átlagolunk. aztán lesz második forduló is, amikor hasonló torták hasonló eredményeinél egy ízből veszünk több helyen. Végül két tortát kell kihozni, 30 főre két torta elég lesz, ezért nem baj, ha nem szeretjük/ehetjük mindketten mindkettőt.

Ja és sósat is kell ezentúl kóstolni, elsőre az elmaradt.

Első kör: Pomáz, ex stern cukrászda (a filmstúdió oldalában)

Pozitívumok: van lisztmentes, cukormentes és laktózmentes sütijük is, a fagyi kínlatban pedig szerepel a joghurt, ami nálam a coolság fokmérője. A joghurt fagyi 100x királyabb, mint a joghurt és valami egyéb dolog. egyharmad rész növényi trutyi, kétharmad rész tejszín keverékkel dolgoznak. Ha jól emlékszem 285 egységbe kerültek.

1. Mozart torta

IMG_4916

Kakaós piskóta, csokikrém marcipándarabokkal, és marcipánizévela tetején. Általános elégedettség, egyetlen negítvum, hogy száraz volt a piskóta.

A pontszámok (én ezt kihagytam, ezért csak 5 db): 7, 8, 9, 8, 7.

Átlag: 7,8

2. Eszterházy torta

IMG_4915

Nagyon jó diós tészta és vaníliás pudingos krém, ami hugin kívül mindenkinek tetszett, ő furcsa módon valami “jó kis vajas krémre vágyik”, amire viszont én nagyon nem. Én azt a kandírozott izét lehagynám a tetejéről.

A pontszámok (ezt meg Levi hagyta ki a dió miatt): 8, 8, 7, 8, 8.5.

Átlag:7,7.

3. Fekete erdő torta

Ez az egyik kedvencem, csinálni is szoktam, nem is akárhogyan, szóval elég magas elvárásokkal indult. Mindenkinek tetszett, Évike utólag bundát kiáltott, és átszámolta az eredményeket, mert “nem igaz, hogy több pontot kapott, mint a Mozart-torta”. Cukrászdai meglepetés: finom volt a tetején a hab, nem a szokásos szutyok.

IMG_4914

A pontszámok: 9, 8, 7, 9, 8, 8.5.

Átlag: 8,25.

4.Trüffel torta

Szerintem nagyon finom csokitorta, a többiek szerint semmi extra csak egy csokitorta. Kellemesen csokis krém, semmi margarinos íz, vagy érzés, nuku szájpadlásra tapadás. Hátrány, hogy amikor oldalra borítottam, leesett a tetejéről a csokoládé-forgács

IMG_4912

A pontszámok: 6, 5, 5.5, 6, 5, 7.

Az átlag: 5,75.

5. Tojáslikőr torta

Gőzöm sincs milyen íze van a tojáslikőrnek, a többiek szerint olyan, mint ennek a tortának. Hát ha ilyen, akkor nem sok íze van. Édes meg sárga, ennyi. Cukorfüggőknek való. A legjobb a tetején a hab és a csokoládé-korong.

IMG_4913

A pontszámok: 4, 5, 6, 5, 5, 6.

Az átlag: 5,33.

6. Oroszkrém torta

Na ilyet sem gyakran szoktam enni, nem véletlenül. azért vettünk belőle, mert látszott, hogy nincs benne mazsola (ja igen, az is tiltólistás, nehéz velem, ez van). Ami nem látszott, és amin öcsi baromira kiakadt, a mindenféle kandírozott izé. Kategorikusan kijelentette, hogy ez kizárt. A tojáslikőrhöz hasonlóan jellegtelen, beazonosíthatatlan, csak függőknek.

IMG_4911

A pontszámok: 3, 4, 4, 5, 4, 3.

Az átlag: 3,83.

Hétvégén folytatjuk a következővel.